ÜVEGPEST PLAKÁTOK

Bárki bármit hazudik, egy illegális zenekar egyetlen esélye az volt (a haveri  szóbeszéden kívül), hogy közönségét értesítse, hogy illegálisan előállított plakátokat gyártott, majd terjesztett.
Ez a legtöbbször éjszaka ragasztgatott utcai plakátözön illegális sajtó terjesztésnek, vagy jobb esetben közterület szennyezésnek minősült. Ha lusta volt a rendőr, leszedette veled, amit addig kiragasztottál. Ha volt kedve jegyzőkönyvet írni az maga volt a megsemmisülés.  Még veszélyesebb volt iskolák, egyetemek faliújságára becsempészni illegális plakátot. A szünetben tumultusban kellett csinálni és ha lebuktál nem lehetett kidumálni. Egy héten többször is rizikózni kellett mert azonnal leszedte valami KISZ kultúros.
Ezzel a tevékenységgel naivan foglalkozó zenekarok nem csak a közönségüket értesítették, hanem önhibájukon kívül a hatóságokat is a koncert összes paraméteréről. Ez persze annak fényében, hogy hányan jönnek el, az egyetlen "média felület" volt, amit mindenképp ki kellett használni, mert a párthatalmi kultúrcsicskák itt semmilyen hirdetési kontrollt nem tudtak bevetni. Gyengébbek kedvéért itt jegyzendő meg, hogy hétfőn nem létezett TV (2csatorna!), rádióműsoroknál hetekkel előre odaírták azt, hogy sztereó műsor, nem volt mobiltelefon (legtöbbször semmiféle telefon sem), nem létezett internet és nem voltak számítógépek és nyomtatók sem.
Az a néhány írógép és fénymásoló gép, amely "magánúton" elérhető volt egy szocialista nagyvállaltnál, le volt jelentve. Az írógépekről írásmintát vettek, mert azok ily módon egyedileg azonosíthatók voltak egy sajtó nyomozás során, mint egy ujjlenyomat. A fénymásoló meg maga volt az ördögtől való disznóság! Kizárólag gyenge minőségű fekete-fehér, árnyalat mentes anyagokat lehetett készíteni  max. A4-es méretben. Az A3-as csoda számba ment, legtöbbször két A4-ből ragasztották össze az utcán. A fénymásolók amúgy is számlálóval voltak ellátva és akkorák voltak mint egy autó. A vállalatnál meg volt adva, hogy melyik megbízható elvtárs fénymásolhat és neki kellett odaadni az összes iratot. Októberben tilos volt fénymásolni és a számlálókat ellenőrizték a pártbizottságról. (Október 23.)
A plakát eredeti példányának elkészítése is rendkívüli rajzkészséget és kreativitást igényelt. A képeket fényképekből kellett kivágni és önálló művészetként a gépelt feliratok nagyítgatásával lehetett kreatívoskodni. Ha sikerült valakit lefizetni, egyszerre több biankó plakát készült, utána tussal vagy vízálló (hiánycikk) filccel kellett egyenként a plakátokra írni az időpontokat. Ha mégis változott a koncert időpontja, az maga volt a "nyomdaipari" tragédia, nem is beszélve arról, hogy a fellépéseket mindig az aktuális zenélés után a koncert végén kellett szóban meghirdetni és így sokaknak "megszakadt a lánc".
Pokoli évek voltak. A zenekart segítők és a lelkesebb tagok, éjszaka a szakadó esőben ragasztgattak. A ragasztó viszont nem lehetett csirizes vödörben ecsettel, ezért tubusos " piros technokol" ragasztóval ment az ügylet. A ragasztókat több helyen kellett kis tételben megvenni, mert a kor akkori " kemény drogja" is ez az egészségre ártalmas ragasztó volt. Nejlonzacskóba nyomva szippantották be az idióták, ez volt a hírhedt "szipuzás". Plakátragasztás előtt egy hétig szipusnak néztek az ÁPISZ-ban.
A plakátokat profin meg kellett kenni ragasztóval, mert ha a sarka feljött, reggelre letépték. Külön gond volt, ha a rendőr kísért vissza, hogy szedd le, mert ha megragadt, spaknival se jött le.
Fel kellett mászni lehetetlen helyekre, így 3 plakátból talán 24-órára 1 kint maradt. Túl gyorsan nem volt szabad kiragasztani a plakátokat, mert kiment a fejekből az információ. Legjobb volt az utolsó pillanatban, vagy több hullámban.
Mire a koncert elkezdődött, az előző esti ragasztásoktól a fél zenekar hulla volt.

(Bátonyi György visszaemlékezései)