Lehoczki Tibor

lehoKlarinét, Tenorszaxofon

1966. májusában született. A magyar modern kori politika legkeserűbb évében. Sorsa tragikusan szimbolizálja  generációjának egzisztenciális lemészárlását.
Zenei pályafutását külvárosi iskolájának basszusgitárosaként kezdte.
Csepei Tibor zeneoktató munkaközösségében 1980-1983. között basszusgitározni tanult.
Postások Erkel Ferenc zeneiskolájában 1980-1983. között  Kunos Ferenc bőgőtanszakára járt.
Vasutasok Ének-zenei Szki.: 1983-1985.
OSZK zenészek központi stúdiója: 1986-1988.
Pogány László magántanár: 1986-1988.
Érettségi bizonyítványát mint dísznövény kertész szerezte 1985-ben.


Zenei tanulmányait a saját pénzén végezte. Egy vagyont költött művészi pályafutására és erején felül vásárolt hangszereket. Végsőkig elhivatott zenész. Éjszaka hírlapkézbesítőként és alkalmi munkásként dolgozott, hogy egész nap gyakorolhasson. Művészi pályafutását senki sem támogatta szűk családján kívül.
Gyerekkorában Csepel legrettegettebb kertvárosi részén nőtt fel. Elhanyagolt földút, girbe-gurba utcák és nyers melósok.
Zenei példaképei a klasszikus rock aranykorszakában rajzolódtak ki először. AC/DC,  Led Zeppelin, Pink Floyd. 1983 után fúvós hangszerként a klarinétot, később John Coltrane és Jan Garbarek hatásaként a tenorszaxofont tekintette zenei pályafutása legfelsőbb kifejezőjének.
Játékában ötvöződött a teljesen lehetetlen fusion. A Rock és a Free Jazz valamiféle elképesztő és szalonképtelen keveréke.  Amit játszott, az totális felforgató és tudatos önkívületi állapotra építő 1960-as free distancia és rock keveréke. Hangzása egyedülállóan kifejezte a "kelet-európai" anti-amerikás egyediséget.
Sokan félreértették játékát. Igazi "show man" volt. Nem ritkán dolgozott párhuzamosan klasszikus és szórakoztató zenekarban. Az itt lefojtott és eltaposott zenei kísérletek hatványozottan törtek felszínre az Üvegpest szabad művészeti zenei folyamataiban. Zenei szakemberek nem tudtak ezzel mire menni és gyakran rendkívüli  képzettségét is vitatták. Extatikus csúcspont nélküli monotonitás híve volt szaxofonon, míg klarinét játéka hajlékony és sokszínű ellenpontja volt kiemelkedő művészetének.
Játszott évekig katonai zenekarban, sorozási  kényszerűségből.

A kilencvenes években, néhány televíziós show műsorban mint színész szerepelt. Volt benzinkutas és reklámújság terjesztő. Jelenleg is kilátástalan (nem zenei) alkalmi munkákból él. Sorsa méltatlan tehetségéhez. Vesztére becsületesen, mindvégig Magyarországon próbált meg művészként boldogulni. Még mindig ott lakik, ahol felnőtt. A külvárosban. Sosem alkudott meg és nem lett giccs zenész!

"Ez a barom Lehó egyszer csak azt se tudta, hol járunk a számmal. Fogta a tenort és elkezdett valami atonális baromságot fújni a leglíraibb rész kellős közepén, ahol a próbán klarinét volt. Soha sem tudta senki, hogy hol tartunk, és meddig akarja ezt csinálni. A polgárpukkasztás ott volt a vérében. Sajna mindig a próbán fújta a legjobban, vagy amikor semmiféle hangfelvétel nem volt. A környéken nyáron teljesen ki voltak akadva tőle. Úgy fogta fel, mint munkát, és egész nap gyakorolt tök értelmetlen dolgokat. Egyszer mondtam neki, hogy klarinéton nem lehet "Bé Desz" trillát játszani, mert  a mechanikája nem engedi a hangszernek. Ez az állat ezen trillázott egész nap, miközben a környék kiakadt a nyitott ablak mellett. Engem Ő vett rá, hogy foglalkozzak zenével, ami elévülhetetlen érdeme. Az összes színpadi balhéban (és sajna nem csak abban) azonnal benne volt. Igazi sztár és renitens volt a fazon. A kedvenc szórakozása, hogy ott állt esetlenül a színpadon a kamu szemüvegében és szétfújt mindent. Az ész megállt. Valahogy úgy kezdte mindig,hogy "tik tíí" és akkor én már tudtam, hogy jön az őrület. Aki egyszer is látta, az tuti emlékszik rá, nem tudom, hogy csinálta... de beszarás volt. Azt se tudtuk, mit kéne alá játszani kíséretnek. Állandóan kilógott a zenekarból."


(Bátonyi György visszaemlékezései)