Dob
1965. májusában született Miskolcon. Ha valaki nem járt akkoriban arra, soha fogalma nem lesz a borsodi legemberibb kegyetlen világról. A Hámán Kató utcáról és valamiféle gyerekkorról, mely boldogan keserű de a legszebb.
Leninvárosban zeneiskolába járt. Postások Erkel Ferenc zeneiskolájában ütő szakon tanult Budapesten. Állandóan ingázott Kelet-Magyarország és Budapest között. Érettségi után még szorgalomból "gépesített forgalmi ellátó" vizsgát is tett. Mint ambíciózus vidéki fiatalnak egyetlen esélye maradt: Pestre menekülni. A XVII. kerületi iskolában napközis nevelő tanár állása mellett a zuglói Gervai utcában dobolt. A pesti rokona, enyhén szólva nem rajongott a dobolásért.
A zenekar alapító tagja, és a Jazz- Rock időszak fenomenális dobosa. Zenei pályafutását vidéki zenekarokban kezdte. Játékára Billy Cobham és Art Blakey valamint Elvin Jones volt meghatározó hatással. Önálló dobstílusa megdöbbentő technikai képességére épült, mely a kritikusok szerint ritmikai rovására ment a zenekarnak. Nem ismerték fel játékában a forradalmi szakítást a rock suttyó beidegződéseivel. Játékában olyan metrikus színeket használt, mely inkább volt jellemző a késői Rashied Ali féle unritmizált elképzelésekhez.
Játékára rendkívül igényes és gondos tanult zenész. Több típusú klasszikus zenekari ütőt is használt a hangzás átgondolt színesítésére. Felszerelése mindig tökéletes, kifogástalan és világszínvonalú volt. A legszegényebb hiánygazdaság sötét éveiben is megtalálta a módját annak, hogy bármelyik vezető zenekar irigyelje. Ez példa nélküli áldozatokkal járt, melyről soha nem beszélt.
Megérdemelte volna, hogy Ő legyen a zenekarvezető. Módszeressége, nyelvtudása, szervezőképessége lenyűgöző volt. Jelentős hatással volt a hangmérnöki munkára is.
A zenekar legjózanabb tagjaként mindig realista módon látta az Üvegpest jövőjét. Elévülhetetlen érdeme a magyar rock történetének, hogy munkássága alatt fényéveket közeledett a vidéki zenész karrier és a budapesti elit életút. Nélküle soha nem lehetett volna ezt a falat ledönteni. Igazi tabukat hágott át!
1987. végén emigrált. Egyszer még Londonból hazajött, de nem kockáztatta az itthon maradást, miután az emigrációs magyarság köreiben ismert személyiséggé vált. Távozásával a magyar dobjáték visszasüllyedt a kommersz rosszízű "nagyképű" professzionális agóniájába. Kitűnő formátumú gazdasági és humánpedagógiai szakemberként, nyelvtudással nyugaton helyezkedett el.
1990. után az a hír járta, hogy egy ausztrál légitársaság igazgatója lett, majd elköltözött Londonból. Biztosat erről a korszakáról nem tudni.
A kétezres évekre Izraelbe költözött és fejébe vette, hogy leszámol a zsidó kultúráról elterjedt általános sztereotípiákkal. Egyedülálló zsidó Heavy Metal zenekarában csillogtatja tehetségét.
Ahogy egykoron nagy sikerrel lépett fel emberileg a "vidéki és pesti" zenész ellentétek elsimításában, remélhetőleg, hogy neki sikerül ez a nagy ívű misszió végre.
Ebben a munkájában már csupán egzisztenciális akadály az a köreiben szokatlan zenei múlt, amely nem kompatibilis a jelenlegi zenei munkájával. A vallási és származási meggyőződésből létrejött zenei és kulturális miliő sosem volt az Üvegpest zenekar által preferált irányvonal, hiszen a nem ritkán világzenei és kozmopolitán művészeti felfogás nem tűrt meg anyagi és rasszista hátsószándékokat vagy felsőbbrendű allűrök szerénységbe csomagolt publikálását.
Sorsa becsületes példa arra, hogy motoros fűrésszel is lehet valaki az erdő barátja és sokan félreértik azt ahogy filléres, árulásnak is beillő diplomáciából ma mélyen hallgatni kénytelen arról a titokról, hogy egy nép sem különb a másiknál.
Tehetsége és higgadt kitartása, mindenképp komoly zenei karriert tartogatott számára. Hangmérnökként vagy akár egy zenei intézmény igazgatójaként mindenképp a nemzet javát szolgálta volna tehetségével. Az, hogy nem így lett,kizárólag a magyarországi komcsi kultúrpolitikán múlt, melynek felelősségét visszamenőleg is fel kell göngyölíteni. Élete tragikus példája az idegenbe szakadt tehetséges fiatalok ingatag kallódásának.
" Váradi Janó nagyon rendes, jólöltözött, szépen nevelt vidéki gyerek volt. Mindenbe belerángattuk. Egy ideig eltartott, mire rájött, hogy tetszik neki a dolog. Addig mindig azt leste, mikor lesz ebből balhé. Haláli csákók voltak a vidéki gyerekkori haverjai. Itt Pesten bezzeg mindig tett a dobolásra egy lapáttal, hogy nehogy azt higgye valaki, nem megy neki. Mindig meg akarta mutatni! Alapról is gyors kezű volt és független. Egy doboz szeget bevert volna tíz másodperc alatt. Janóval (Piros) egyszer elképedtünk azon, hogy valami atom nagy sztár dobost mutatott a TV, ez meg fogta, azt azon mód utánacsinálta, csak egy kicsit gyorsabban. Szegény állandóan pop zenét akart játszani, amiből pénz is lesz. Folyton nyaggatott énekes csajjal, meg külföldi turnéval. Kiváló üzletember volt, aki el akarja adni a tudását. Realista. A világot majd megváltjuk később, most ebédpénzt is kéne keresni. Isteni csoda volt, hogy bírt minket. Az Üvegpest néven is egy hétig gondolkodott, hogy piacképes-e. Nagyon jó volt, hogy volt köztünk egy ilyen is. Ha nyolckor volt a koncert, nyolc óra nulla perckor csattant az első dobütés. Halál pontosan járt próbára is, előtte beszerelt és nem akkor kezdte. Egyszer, mikor Piros Janó lekéste a pesti koncertet, egy óráig dobolt egyedül. Annyira jó volt az arc, hogy az egész kazettát ő kezdte. Valahogy agyban mindig ott volt. Ha valakinek ki kellett mennie húrozni, akár egy fél estét is dobolt megállás nélkül úgy, hogy beunták volna.
Londonból írt rendszeresen, meg hívogattam is a fülkéből. Több volt ez, mint haverság. Mikor hazamerészkedett, tán úgy 90-ben egy pár hétre, még találkoztunk Pesten. Egészen el volt képedve a "rendszerváltástól". Úgy húzott vissza, mint a szél. Semmi nem változott, csak mi hittük azt hülye fejjel. Neki már akkor is több esze volt. Nem kajálta a szabad politikát komcsi tálalásban. A zöld Moszkvicsommal vittem a Dózsa György úton, a fene tudja hova mentünk, már nem rémlik, sokat dumáltunk. Sokáig reménykedtem, hogy mi még együtt fogunk zenélni. Ma is fáj, hogy nem tudok róla semmit. A zenekar nagy dolgairól pont lemaradt. Nincs vele egy jó stúdió felvétel. Nagyon jól kijöttünk a hülye üzleti és szervezési viták ellenére. "Két dudás egy csárdában" soha nem volt köztünk! Elfogadta, hogy ezt az Üvegpestet én szervezem, ha nem is volt ínyére. Iszonyatos sokat segített és sokat köszönhetek neki, amit soha nem tudtam viszonozni. Nélküle megmaradtunk volna nagyképű pitiáner pesti zenekarnak."
(Bátonyi György visszaemlékezései)