Váradi János
Dob
1965. májusában született Miskolcon. Ha valaki nem járt akkoriban arra, soha fogalma nem lesz a borsodi legemberibb kegyetlen világról. A Hámán Kató utcáról és valamiféle gyerekkorról, mely boldogan keserű de a legszebb.
Leninvárosban zeneiskolába járt. Postások Erkel Ferenc zeneiskolájában ütő szakon tanult Budapesten. Állandóan ingázott Kelet-Magyarország és Budapest között. Érettségi után még szorgalomból "gépesített forgalmi ellátó" vizsgát is tett. Mint ambíciózus vidéki fiatalnak egyetlen esélye maradt: Pestre menekülni. A XVII. kerületi iskolában napközis nevelő tanár állása mellett a zuglói Gervai utcában dobolt. A pesti rokona, enyhén szólva nem rajongott a dobolásért.
A zenekar alapító tagja, és a Jazz- Rock időszak fenomenális dobosa. Zenei pályafutását vidéki zenekarokban kezdte. Játékára Billy Cobham és Art Blakey valamint Elvin Jones volt meghatározó hatással. Önálló dobstílusa megdöbbentő technikai képességére épült, mely a kritikusok szerint ritmikai rovására ment a zenekarnak. Nem ismerték fel játékában a forradalmi szakítást a rock suttyó beidegződéseivel. Játékában olyan metrikus színeket használt, mely inkább volt jellemző a késői Rashied Ali féle unritmizált elképzelésekhez.
Játékára rendkívül igényes és gondos tanult zenész. Több típusú klasszikus zenekari ütőt is használt a hangzás átgondolt színesítésére. Felszerelése mindig tökéletes, kifogástalan és világszínvonalú volt. A legszegényebb hiánygazdaság sötét éveiben is megtalálta a módját annak, hogy bármelyik vezető zenekar irigyelje. Ez példa nélküli áldozatokkal járt, melyről soha nem beszélt.
Megérdemelte volna, hogy Ő legyen a zenekarvezető. Módszeressége, nyelvtudása, szervezőképessége lenyűgöző volt. Jelentős hatással volt a hangmérnöki munkára is.
A zenekar legjózanabb tagjaként mindig realista módon látta az Üvegpest jövőjét. Elévülhetetlen érdeme a magyar rock történetének, hogy munkássága alatt fényéveket közeledett a vidéki zenész karrier és a budapesti elit életút. Nélküle soha nem lehetett volna ezt a falat ledönteni. Igazi tabukat hágott át!
1987. végén emigrált. Egyszer még Londonból hazajött, de nem kockáztatta az itthon maradást, miután az emigrációs magyarság köreiben ismert személyiséggé vált. Távozásával a magyar dobjáték visszasüllyedt a kommersz rosszízű "nagyképű" professzionális agóniájába. Kitűnő formátumú gazdasági és humánpedagógiai szakemberként, nyelvtudással nyugaton helyezkedett el.
1990. után az a hír járta, hogy egy ausztrál légitársaság igazgatója lett, majd elköltözött Londonból. Biztosat erről a korszakáról nem tudni.
A kétezres évekre Izraelbe költözött és fejébe vette, hogy leszámol a zsidó kultúráról elterjedt általános sztereotípiákkal. Egyedülálló zsidó Heavy Metal zenekarában csillogtatja tehetségét.
Ahogy egykoron nagy sikerrel lépett fel emberileg a "vidéki és pesti" zenész ellentétek elsimításában, remélhetőleg, hogy neki sikerül ez a nagy ívű misszió végre.
Ebben a munkájában már csupán egzisztenciális akadály az a köreiben szokatlan zenei múlt, amely nem kompatibilis a jelenlegi zenei munkájával. A vallási és származási meggyőződésből létrejött zenei és kulturális miliő sosem volt az Üvegpest zenekar által preferált irányvonal, hiszen a nem ritkán világzenei és kozmopolitán művészeti felfogás nem tűrt meg anyagi és rasszista hátsószándékokat vagy felsőbbrendű allűrök szerénységbe csomagolt publikálását.
Sorsa becsületes példa arra, hogy motoros fűrésszel is lehet valaki az erdő barátja és sokan félreértik azt ahogy filléres, árulásnak is beillő diplomáciából ma mélyen hallgatni kénytelen arról a titokról, hogy egy nép sem különb a másiknál.
Tehetsége és higgadt kitartása, mindenképp komoly zenei karriert tartogatott számára. Hangmérnökként vagy akár egy zenei intézmény igazgatójaként mindenképp a nemzet javát szolgálta volna tehetségével. Az, hogy nem így lett,kizárólag a magyarországi komcsi kultúrpolitikán múlt, melynek felelősségét visszamenőleg is fel kell göngyölíteni. Élete tragikus példája az idegenbe szakadt tehetséges fiatalok ingatag kallódásának.