1988 ZENÉK:
1. Túlhajtott szív (Akusztik)
2. Árvafelhő
1. Elveszett emlékeim
2. wemp (felvezetés)
2. Hortobágyi kanászmetál
3. Magyarország 2000-ben
4. Megkopott esők
5. Éjszaka egy idegen városban
6. Túlhajtott szív (electrik)
Harmatcsepp Stúdió
Budapest
1988. április 3.
1987. szeptember 27.
Lehoczki Tibor :Tenorszaxofon, Klarinét
Kálmán Tibor :Ütőhangszerek
Piros János: Basszusgitár
Bátonyi György: 18 húros Gitár
Hangmérnök: Folk Iván
Technikai adatok:
Tascam 8 track analóg (1988.április 03)
BHSF casette recorder 4 track analóg (1987.szetember 27.)
Az erdeti számlista
az Árvafelhő zenekari vázlata 1988
szólójegyzet egy próbáról 1988
'87. őszén felcuccoltunk a Harmatcsepp utcába. Az Ivánnak volt itt egy pincéje, amit tojástartókkal és szőrmékkel kibélelt, és egy egy irányban felvevő 4 sávos kazettás magnót tudott szerezni nyugatról, a saját zenekara (Song) keverőpultjával.
Vittem az üres kazettákat és nekiláttunk felvenni a "progresszív jazz" című kazettánkat. Kálmán Tibi a kongákkal nehézkesen mozgott és taxival jött a belvárosból. Én mint "producer" fizettem mindent, majd ha keresünk, levonom (Soha nem volt rentábilis a zenekar). Lehoczki Tibi kezdett a katonaság után felépülni az agyzsugorító két évből. Minden készen állt egy mind a mai napig vitatott felvételhez, amire nem nagyon volt időnk gyakorolni. Érdekes volt azon számokat így hallani, amiket a néhány hónappal előtti trióval is játszottunk. Mindenki tudta, hogy ami itt szól, az "béna még ", de teli találat. Mindenki izgatott és bizakodó volt. Ma is szívesen hallgatok néhány részt ebből, pedig híres vagyok arról, hogy ha felveszek valamit, már nem nosztalgiázok rajta, az új utak jobban lekötnek. Ebből ma is lehet tanulni, a sistergéses analóg technika hangzása sem zavar.
Akkor volt ott valami azon a helyen. Volt abban a stúdióban valami, ami éket vert az idő kerekébe. Ivánnak volt egy HI-FI video-ja is és VHS kazettára vette fel a hangot, amit megkevert. Ez elveszett. Rendszeresen a keverésen utána már csak én maradtam ott. Sokat beszélgettünk zenéről, meg erről az egész "Üvegpest izéről". Ma sem tudom megmondani, hogy miért kellett ez nekem. Akkor már tudtam annyira gitározni, hogy ennyi energiával elmehettem volna "rendes zenét" játszani. Az idegesített legjobban, mikor később erre már a tagok kértek. Akkor még a világmegváltás ott volt kézzelfoghatóan a levegőben. Érezte mindenki. Lejön ezen a silány elkapkodott felvételen.
A 12 húros egyedi hangolás itt jött ki igazán, ilyet még azóta sem csinált senki. A tenorszaxival állandóan tökölni kellett, hogy ne legyen emiatt alulintonált. Annak örültem legjobban, hogy Piros Janó piszokul húz a kongával, mintha mindig is így játszottak volna. A szólóknál először volt frenetikus a bass gitár is. Megjelentek a "népi" motívumok és a Magyaros számok. Esküszöm, élveztük minden hangját. Akkoriban sokat kísérleteztem, hogy a divatba jövő szintetizátorok helyett a gitárral csináljak valami egyedi elektromos hangzást. A szólóknál kifejezetten amatőr baklövés, utólag végiggondolva a lehető legjobb választás volt. Merész és bicskanyitogató. Később a koncerten falták ezt. Addigra hozzászoktak az efféle újdonságokhoz. Az Üvegpest zenekarban az volt az elképesztő, hogy aki soha nem hallott addig ilyet, a hangszerek megszólalásáig egész más zenét várt a színpad láttán. Itt jelent meg aztán a végig elkísérő "nosztredámuszi" jóslatolás. Megpróbáltunk olyan számokat írni, amiket majd 20 év múlva fognak játszani. Utólag tudom, hogy sikerült. Kár, hogy közben a magyar zene szempontjából a 20 év feleslegesen el is telt. Az a magyar betegség, hogy pusztán a hangszeres zene ének nélkül, nem lehet sikeres, azért azzal a látszólagos előnnyel járt eddig a pontig, hogy nem lehetett tartalmilag politikai alapon konkrét rendszerellenes felforgató daloknak nevezni. Itt jelent meg először az, hogy a társadalomkritika olyan konkrét zenei karakterekkel és fricskákkal lett kifejező erőre emelve, hogy az egészről csak veszélyként nyilatkoztak a BM dolgozók.
'88-ban aztán minden máshogy volt. Iván 8 sávos magnót szerzett, és közben megtanultunk profin együtt zenélni. Megszületett a két legnagyobb Üvegpest "sláger", és mindannyian rádöbbentünk az egyszerű tényre, ebből a zenéből soha nem fogunk itthon pénzt csinálni. Addigra már koncert után megkerestek a rajongók, akik a "nagy Szíriusz" sorsával hasonlítgattak össze, miközben a zenekar egyes tagjai pénzért hakniztak a Balatonon egy hotelban meghasonulva, azt a mocskot erősítve, ami ellen harcoltunk. Kétségbeesve próbáltam a kommunizmus kellős közepén lehetőségeket és működési engedélyt szerezni. Legtöbb fellépés után a saját gázsimat is kiosztottam köztük és drámai módon igyekeztem bennük tartani a lelket. Ez a profi '88-as hangfelvétel iszonyatosan jól jött. Ez volt az egyetlen, végre technikailag nívós felvétel, ami fennmaradt, mert a rádiófelvételünknek "nyoma veszett" (MR 1987. október 22., 23-as stúdió). A srácok is felfogták kimondatlanul, hogy vagy nemzetközi karriert csinálunk, vagy előbb-utóbb vége. Titkon számítottam Váradi Janóra, mert akkor még rendszeresen írt Londonból. Persze ez csak mint kiderült, tetézte az itthoni politikai megfigyelésemet, egyébbel nem járt. Az utolsó fellépésünk Velencén szabályszerű ellenzéki politikai nagygyűlésbe torkollott. Kétségbeesetten próbáltam a 12 orosz szóból álló külvárosi nyelvtudásommal külföldi koncertet szervezni. A jól kipróbált világ lényege volt, hogy nem hagyták nyelveket tanulni a "disszidálásra" hajlamos intelligens embereket. Valakiknek el kellett itthon tartani a semmihez sem értő pártállami barmokat, nem preferálták a hozzáértő dolgozó nép kimenését.
Ahol laktam, ott, aki angolt vagy németet tudott volna tanítani, az kussolt róla, azonnal kidisszidált, ha útlevelet kapott. Ha nyíltan meghirdette volna, hogy nyelvtanár, családostól nem mehetett volna ki. Volt olyan "IBUSZ" út, ahonnan a besúgók sem jöttek vissza, akiknek jelenteni kellett, hogy ki lógott el a buszról nyugaton. 3 évente egyszer mehettünk volna nyugatra koncertezni. A Vicc kategória volt. A zenekar több tagja családot akart végre alapítani és főállásban játszani valahol. Ezt már bolsi munkahely mellett (munkaszolgálat)nem lehetett ésszel bírni. "Szabadúszás" nem létezett. Ha 72 órán belül nem jelentél meg a munkahelyeden, KMK-ért bevittek a rendőrök (Közveszélyes munka kerülés). Ennyit a nyelvtudásról és a lóvés nyugati turnéról. Bár azzal vigasztaltam magam, hogy aki egy hangszeren játszik, az a világ összes nyelvén beszél. Látszott, hogy mégis emigrálnunk kell. Ki nyugatra, ki a belső komcsi szemétdombra.
A szólót egy akusztikus gitáron játszottam el. Meg akartam mutatni, hogy nem az elektromos ketyerék a jövő zenéjének a csúcsai. Kellett ez a szakmai fricska! Akkor jelent meg a "play back" technika is, amikor már senki nem tudott a "kortárs" zenekarok közül élőben zenélni, hanem trükkökkel kötögettet stúdió felvételre úgy csináltak, mintha játszanának. Nekünk volt egy ilyen baljósan sikerült videó bohóckodásunk, akkor már nem kértünk ebből. Itt kopogtatott a "nyugati zene" már a vasfüggönyön rendesen, csak azt nem tudtuk akkor, hogy nem minket várnak odakint, hanem a mi zenei piacunk kell nekik idebent. Néhány év múlva az összes rádióban csupán néhány magyar szám ment, az is a komcsi-rokongyerekek-sületlen-slágerei kategória. A szabad Magyarországot elárasztotta a nyugati szemét, és a következő nemzedék utat tévesztett a happysilányság és a kétségbeesés felé, a bizonytalansággal kézen fogva sehova.
(Bátonyi György visszaemlékezései)