A diktatúra kultúrpolitikája és intézményrendszerei (ahogyan az volt, és nem a "jogutódok" szerint...)

Akkoriban (mint most is) csupán három kategória létezett. A TÁMOGATOTT, a TŰRT, és a TILTOTT. Ez volt a "híres" három T. (TTT) Mivel a jelenlegi kultúr rezsim csupán abban különbözik az egykori kiagyalóitól, hogy a "támogatásokat" "demokratikus" látszat mellett teremti elő, ez a struktúra mind a mai napig háborítatlanul üzemel és virágzik. Ez sokkalta nagyobb bűn, mint egykori kitalálóik szándékos fondorlatai! Képviselői többnyire ugyanazok rokonai, mint az elmúlt elnyomó diktatúra alakjai. Ezt a borzalmas kategorizálást egy megpuccsolhatatlan, leválthatatlan, félművelt bolsi kultúr miniszter találta ki, hogy adminisztratív módon valahogy rendőrök és (komcsi) köztisztviselők számára is felismerhetővé tegye, és azonnal kezelni tudja a kialakult művészeteket, melyek veszélyesek lehetnek a rendszer számára. Mivel mindenki tisztában volt vele, hogy  forradalmakat csupán egy független, kultúr művészeti elit tud kirobbantani, szabályszerűen megszállta az egész oktatáspolitikai és kulturális intézményrendszert és a látszólag független művészeti próbálkozásokat is. Innentől kezdve mindenkinek, aki művészi pályára készült, át kellett esni egy agymosáson, egy kollaboráción, egy (ön)cenzúrán, és a besúgásokon, különben véres tiltó tábla lógott a nyakában.
Továbbiakban a zenei dolgokra szorítkozunk, de átfogó része volt ez a teljes magyar művészetnek. (Na meg az egész életünknek: politika, gazdaság, stb.)

TÁMOGATOTT

Ide tartoztak azok, akik itthon és külföldön egyaránt a fennálló politikai intézményrendszert szolgálták. Ne tévesszen meg senkit, ehhez nem kellett feltétlenül beállni az állampártba. Zenei szakemberként párttitkár főnökkel a nyakában a "politikamentes" emberek is önkéntelenül a rendszert szolgálták azzal, hogy nem ágáltak ellene. Nem kellett még félniük sem, csupán csak a komcsi párt, székükre hajtó zenészeitől. Legtöbbjük visszasírja az "automatikus" állami támogatást "szakmai" munkájához. A rekedt hangú diktátor mondta: "aki nincs ellenünk, az itt van velünk". Ők húzták a nótákat a rezsimnek, és oktatták a "rendes zenét" szakmai alapon. Az akkord a csasztuskában is csak egy zenei forma! Lehet játszani, oktatni. Nem csodálom, hogy az összes intézmény tudomást sem vett modern dolgokról és elakadt az ötvenes években, csupán technikailag fejlődött. Az innen kikerült zenei káder, és közvetlen örököseik, egy szűk maffiális klikket létrehozva ma is a megkérdőjelezhetetlen művészeti elitnek gondolja magát. Attól, hogy a barom kapott egy állami elismerést és egy elektromos hangszert, meg a markába nyomtak egy mobiltelefont és így nem kellett bemenni a tartótiszthez jelenteni, rangos művész maradhatott ebben a rendszerben is. Ők a jelenlegi teljes médiafelület meghatározó arcai. Az állam adóként kicsalt pénzét a kultúrára, 100% -ban ők sírják (költik) el. Kizárólag a múlt rendszer népszerűsége az, amelyből bátorságot merítenek ehhez. Rettegve titkolják, hogy valós művészi hatalmuk nincs. Most zsűrizik éppen a hozzájuk lojális saját kölykeikből álló következő zenehatalmi nemzedéket. Nem ritkán súlyos személyes felelősség terheli őket több zenész öngyilkosságba kergetéséért, karrierek százainak eltiprásáért és valódi emigrációba kergetéséért egy őket leváltani képes nemzedéknek. Legtöbbjének valós kultúrpolitika esetén, börtönben lenne a helye. Ma sportcsarnokban bazseválhat, fél tehetséggel kastélykávézóban öltönyben okoskodhat, vagy népi matyó furulyázgatást nyomhat valami skanzenben, teljes szponzorált díjazott jólétben, média támogatás mellett. Még egykori hivatalos szakszervezetük is működik. Bárhol lépnek fel, biztos a taps, hisz a "rokonoknak" játszanak. A tehetség majd "megjön". Ide mindenképp bele kell születni.

 

TŰRT

Na ezeknek a legnagyobb ma a pofájuk! Ők most csinálnak óriási bizniszt abból, hogy az előző rendszerben ők voltak a bátor udvari bolondok, akik "mindent" megénekelhettek. Ennek persze azért állambiztonsági szempontból ára volt. (Minden ilyen zenekarban volt egy tag, aki "jelentett".) Valójában 1990. után életük agóniává vált. Egyszerűen miután a diktatúra rezsim látszata megszűnt, nem volt mi ellen "harcosan" ágálni. Legtöbbjük beállt valamilyen párt, vagy politikai rendezvény mögé és itt kamatoztatja "ellenzéki" képességeit. A "kamu emigráns" zenészeket meg elfelejtették értesíteni, hogy nem kell már szidni az itthoni vörös kapitalista intézménytulajdonos kultúr komcsikat. Az elmúlt rezsimben is ezek a zenészek, ha túl nagyra dagasztották híveik számát (közönség) nem voltak restek állami ajánlatra azonnal beállni a támogatott zenészek közé. Egy kis lóvéért a mondanivaló is "finomodott" a hatalomhoz. Ők valójában soha nem akarták a rendszert megdönteni, csupán az fájt nekik, hogy nem ők kapják annak pénzét és hatalmi rendszerét. Szörnyű és kiábrándító igazság az, hogy gond nélkül lélekben elfogadták ennek megmásíthatatlanságát. Legtöbb ember zenei kedvence ezek közül kerül ki ma is. Zenéjük valami "nyugati" zenére hasonlít, "kétértelmű" öncenzúrázott piaci szöveggel,  ami lassan kimegy a divatból. Elvárják tőlük, hogy bohóckodjanak és azt a (politikai) véleményt hangoztassák, amit a szponzoruk előír. Ide sok pénzért bárki bevásárolhatja magát sztárnak. Legtöbbjük szánalmas pojácává vált és kézzel-lábbal magyarázza az utána következő örököseinek "komcsi ellenes hőstetteit". Valójában azt se tudja álmatlan éjszakákon forgolódva, hogy van-e a bolsi beszervezési nyilatkozatából másolat, amit aláírt, vagy sikerült a rendőr havernak '89-ben jól elégetni mindet.

 

TILTOTT

Na ez az, amiről soha nem fog beszélni senki, mert ez MA IS TILTOTT! Csupán annyi, hogy nem visznek be összeverni, hogy utána aláírassák veled, hogy leestél a lépcsőn. Állami intézményi összekacsintások, rokoni és felekezeti betartás minden öltönyös minisztériumi intézményrendszere fennmaradt. Csendes terror az egykori kultúr hálózat láthatatlan szervezésében. Nem lehet életjeleket mutatni az elnyomott valódi zenészekről. Az önjelölt sztárok helyett a kultúra tényleges alakjai ők. Eredeti tehetséggel és független megfogalmazó egyéni képességgel. Ők az egyedüliek, akiknek Isten előtti joga, hogy megénekeljék az övéik fájdalmát és örömeit, akár "szakmai zsűrizés" nélkül. Valamiféle "lakótelepi" népzenészek voltak ők. Kapták az arcukba a pökhendi kritikát a színfalak mögött. A "szakmában" mindenki tud róluk, de hivatalosan nem is léteznek. Ez a magyar (zene)kultúra legnagyobb tabuja. Még csak statisztikai adat sincs arról, kik voltak ők, miután ezt azoknak kellene összeállítani, akik üldözik őket saját művészi és intézményi hivataluk fenntartása érdekében. Mint ahogy az egykori rezsim lecsapott erőnek erejével életükre, a kommunista jogutód kultúrpolitika, még csak mint "amatőrökre" sem tekint rájuk. Az egykori "államra veszélyes" szlogent felváltotta a "piacképtelen" szlogen, ugyanazon Managerek szájából. Akik egykor nem hagyták KISZ kultúrosként fellépni őket és nem mutogatták őket a tévében, azok most sem engedik "lemezkiadó" Armani öltönyös menedzserként fellépni "ezeket". A rendszer miatt valósan külföldre emigrált művészek zenéi közül ("rohadt disszidensek") ma sem, és akkor pláne nem mutattak be semmit. A  komcsi családi klánok újkori pitiáner élete múlik azon, hogy ez a nemzedék örökösök nélkül kihaljon végre. A jelenlegi megélhetési zenészeknek, párt függetlenül, ez az elemi érdeke.
Nekik nem hagyták megváltani a világot. Csekélyke illegális hangfelvételük, koncertjük , ha volt, arról egyenként kísérték haza a besúgók a közönségüket. Felszólították a közintézményeket, hogy ne foglalkozzanak semmilyen formában ezzel a szabad művészeti elittel. Ma sem készül velük semmilyen riport vagy tudósítás, pedig még élnek. Egy komcsi luxus irodában, egy jogász döntött  a művészetükről (ORI) a múltban, ma  egyszerűen hagyják őket éhen dögleni azzal, hogy mindennapi munkájukból se tudnak megélni, nem hogy finanszírozni pályájukat. Az viszont megdöbbentő történelmi tény, hogy mégis ők a magyar kultúra szellemi letéteményesei, és a maradék nemzetmegtartó erő az ő esztelen kitartásukon múlt mindig a közelmúlt történelme során.