BUDAPEST 1987. december 4. FMK
Népköztársaság útja 112.
Lehoczki Tibor: tenorszaxofon, klarinét
Kálmán Tibor: Ütőhangszerek
Piros János. Basszusgitár
Bátonyi György: 18str.Gitár
Azt hiszem, akkor kellett volna rájönnöm a kultúr és politikai hatalom burkolt, kifinomult álnokságára. Amit már nem is mondtam a többieknek: szép kis lajstrom lehetett valami állambiztonsági embernél rólunk. A nyár vízválasztó volt. Az üvegpest Jazz-Rock trió nem kapta meg az ORI működési engedélyt és Váradi Jancsi Londonba emigrált. Ez itthon tovább fokozta azt a bajomat, hogy a zenekar, mely már nyíltan teljes joggal lázongott a szánalmas gázsik és a kilátástalanság miatt, még a londoni levelek miatt is a "figyelem" középpontjába került.
Az FMK is a végnapjait élte, csak még senki sem tudta. Azok sem, akik ott dolgoztak és szerveztek. Minden bajom ellenére a zenével törődtem. A régi jazz-rock trió koncertje után (1987. május 26.) egy új hangzással és egy még vájtfülűbb közönséggel kellett szembenéznünk egy rendkívül balul kiütött debütáló szentendrei koncert után.
Az immáron két új taggal bővült zenekar (Lehoczki Tibi és Kálmán Tibi) zökkenőmentesen illeszkedett az új hangzásba. A dobok eltűnésével egy lélek teli fordulatot éreztem. Tudtam, hogy bármit találnak ki, már nem fogom soha feladni. Ekkor talán utoljára sikerült magammal ragadni a zenekart is.
A VHS videó egy beszerelést és egy próbát is megörökített. Páratlan relikvia, mondhatom. A neves kanadai festőművész nem kívánt elem lett az utolsókat rogyadozó diktatúrában, amely addig soha nem látott módon küzdött már a saját immáron lázadó intézményei ellen is. Egy másik fotókiállítás vette kezdetét. Nyíltan senki nem merte már meghirdetni, hogy ez Üvegpest koncert.
A közönségben az új elit volt jelen (a belső emigráció). Erre már nem lehetett azt mondani, hogy "koszos punk-rock" csürhe. Az értelmesebbje új utakat keresett az állami maszlagzene helyett. Elkezdett a közönség duzzadni. Mindenki felvette a szép ruháját és már nem gyalog érkezett. Elvárta a világszínvonalat az MSZMP kultúrbaromság helyett.
Vért pisáltam, hogy a zenekar fegyelmezetlen, éhes tagjaival megértessem, ez már nem a vidéki klub. Szegény Tibire itt ragadt a Lehoczki "Magic" Tibi becenév, mert megmondtam neki, hogy a zenekar sztárjaként fehér ingbe jöjjön, de csak ezt a pólót találta. A hulla fáradt Kálmán Tibi arcát nézve, aki dolgozott előző nap, rádöbbentem, hogy ideje főállású csapatot csinálni a bandából, és csak ezzel foglalkozni. Egy intézményrendszer hiányzott azonban alólunk.
Akkoriban még nem sikerült megírnom a slágereink jelentős részét. A zenekar így is megdöbbentő rádiófelvételt és lemezt tudhatott már magáénak. Ez az utolsó "amatőr" koncert, amit az Üvegpest zenekar adott. Utólag is büszke vagyok erre minden hibával együtt, amit csináltunk, hisz a legnagyobb zenei kísérletet hajtottuk végre. Elkezdtük az önálló utunkat járni, és leraktunk egy kategorizálhatatlan műfajt az asztalra. Azóta is az a baj, hogy ez az ország egy percig nem tudta a saját útját járni. A plakátokon is látszik, nem tudtunk nevet sem mondani erre. "Metálbartók" meg "Electrogulyás" -nak hívták a hátunk mögött. Elkezdtek külföldről is érdeklődni, amivel csak a bajom volt. Épp elég volt nekem, hogy FMK plakátragasztás közben éjjel, a Marx téri aluljáróban, hajnal egykor elkaptak a rendőrök.
Az első magyar zenekart látja itt a tisztelt nagyérdemű, amely szembefordult a világ legnagyobb kultúrhatalmával, egy csepeli proli gyerek "újságkihordó postás fizetéséből". Ez nemcsak zenei forradalom volt. Ez maga volt a forradalom!
(Bátonyi György visszaemlékezése)
Ezzel a magyar illegális amatőr videó gyártás aranykorszaka végképp lezárult. Őszinte nagyrabecsülés és köszönet mindazoknak, akik vásárra vitték a bőrüket a diktatúrában, hogy ez a szánalmas emlék megmeneküljön.
