1. Búcsú a nővéremtől
2. Szemétre dobva
3. Kialudt láng
4. Utolsó fénykép öcsémről
Harmatcsepp Stúdió
Budapest
1989. január 15.
Bátonyi György: 18 húros Gitár, akusztikus gitárok, szintetizátor,ütőhangszerek, "ének"
Hangmérnök: Folk Iván
Technikai adatok: Tascam 8 track analóg
az eredeti kazetták
persze dollárért minden volt ha be nem vittek tiltott deviza birtoklásért...
az eredeti számlista 1989
Az eredti sorrend 1989
Az eredeti kazettaborító. A számok ebben a sorrendben voltak. (Nagy Feró erre hivatkozik)
Digital RE MASTERED 2010. 324 Fényév inc. (www.324.hu)
1989. januárjában még csendes volt az ország, de a színfalak mögött már minden forrongott. Én is kijártam tüntetni szabad választásokért meg demokráciáért. Akik állítólag "ott voltak", azok amúgy éppen a lopkodással és negyven év iratállományának eltüntetésével voltak elfoglalva. Mindenki tudta, hogy vége van mindennek és a zenekarok plakátjai helyett politikai plakátok kezdték tarkítani az utcákat. Utolsó év volt, mikor a dühös hatalom fegyveres tagjai még egy utolsót rúghattak büntetlenül belénk.
Piros Janó Ausztriába menekült a katonai behívó elől. Börtönbe vitték volna évekre, ha hazajön. A "nyugat már nem fogadta" és Bécsből már nem tudott tovább indulni, nem hiányzott már a keleti blokk senkinek. A zenekar néhány hónap leforgása alatt szervezhetetlenné vált. Lehoczki Tibi hivatásos OSZK zenészként alkalmi állást talált és haknizgatott, mert mindenkinek elfogyott a pénze. Kálmán Tibi meg minek cipelte volna a kongákat egyedül.
Én azt a baromságot találtam ki, hogy kipróbálok addig egy szóló karriert "Üvegpest" néven. Volt egy használt mono kölcsön hangmodulom, később szereztem legálisan dollárt (deviza lap) és vettem egy gagyi hangú Casio szintetizátornak látszó tárgyat a dolláros hangszerboltban, ahol árultak egyáltalán ilyet. A cuccal bevonultam a Harmatcsepp utcába felvenni a VETO ACTION, teljesen agyament rendszerellenes lemezemet. Úgy éreztem magam, mint egy apa, akinek a gyerekei elmentek a háborúba. Vártam őket haza, de már tudtam lélekben, hogy mind egy szálig meghaltak.
A kifejezetten "családi és politikai" zenei témák tökéletesen fedték azt a napi politikai diskurzust, hogy a meglévő kommunista hatalom kicsike engedményeket tett, az újonnan körvonalazódó politikai erők pedig mindig ígértek egy kicsit a komcsiknak az új világból és persze széket, irodát, meg bántatlanságot. A végén már sikerült egymással olyan jól "megegyezni" az orosz hadsereggel az utca végében, hogy én mint a politikailag független lakosság, csak tátottam a számat. Két tökéletesen meghasonlott és egyforma politikai erő viaskodott a nevetséges kompromisszumaiért, miközben a komcsik százával ültek be a padsoraikba és jelentették ki, hogy reform kommunisták és támogatják a többpártrendszert, ha mindegyik párt élén ők lesznek másik trikóban. Ismét jóslatokba bocsátkoztam a hosszú távú országos jövőképet illetően, csak immáron sikerült "dalra is fakadni". A dolog olyan jól túllőtt a célon, hogy a figyelmetlen Magyar Rádió több műsorában leadásra kerültek ezek a számok komcsi kontroll nélkül, mert mindenki igyekezett a média "vásárban" is előzékenyen benyalni egy bizonyíthatóan ellenzékinek, hogy az új rezsimben legyen mire hivatkozni, ha felelősségre vonják netán a 40 év diktatúrában betöltött kultúrpolitikai szerepéről, vagy a leendő új pozíciója miatt. Teljes volt a káosz. Egyik nap lement az "Utolsó fénykép öcsémről", a másik nap az egész műsort megszüntették és a számot betiltották. Rá egy hétre a reggeli műsorfolyamban meg én voltam az aláfestő zene. Az állam egyszerűen megszűnt létezni azokban a napokban.
A komcsik a tárgyalásokon három dolgot akartak. A médiát (sajtó, tv, rádió, stb.), a kultúrát (oktatás, tudásbázis, levéltár, könyvtár, stb.) és az összes vagyont (össznemzeti lóvé, privatizáció, közigazgatás, bíróság, tanácsok, hatalmi diszponálás). A többi marha meg ennek nagy jelentőséget rajtam kívül nem tanúsított. Elvesztek a pitiáner politikai részletekben. 16 komcsi család elosztotta egymás közt egy ország vagyonát, minden gond és nyilvánosság nélkül.
Meg kellett az egészet zenésítenem. Ott álltam a véres csata kellős közepén, fütyültek a golyók, és mint a régi lantos kobzos deákok, tényleg elgondoltam, hogy mi lesz itt 2017-re ebből a szarból. (Sajna nem sokat tévedtem, csak a miniszter nevek nem stimmelnek.)
Véres vicc volt az illegális kazettaborító is. Szerencsétlen apám egy élet fejlesztő mérnöki munkája után egy műanyag "kiváló dolgozó" vörös csillagot kapott. (Svájcban egy bankot vehetett volna a munkájából, a csillagot ma meg a Várban árulják a turistáknak 500-ért.) Abban ültem be egy kukatárolóba egy zsíros kenyérrel. Az egész lakótelep kiakadt. Ma már lehet ilyet csinálni komputerrel, de akkor fizikailag ültem be a mocsokba, ahova ezek raktak. Még jó, hogy végeztünk a fényképezéssel, mielőtt a rendőrök kijöttek volna.
A felcsendülő nóták immáron egyértelművé tették politikai nincstelenségem és földönfutásom. A stúdióban járkáló modernkori kultúra képviselője (Iván üzlettársa), zokon is vette ezt a "szar kis anyagot". Össze is szólalkoztunk. Ekkor kezdtem először érezni, hogy a múlt rendszer kiszolgálói , származásuk és összeköttetésük miatt felsőbbrendűnek képzelik magukat egy külvárosi proli gyereknél, aki csak szimpla magnó bérlő itt. Ők már akkor úgy gondolták, itt az idő beépülni azokba a "korszerű szakmai" intézményrendszerekbe, amelyek a jövőben az átpalizott nép szórakoztatásával, és nem az eszmeiséggel foglalkoznak. Engem simán lefasisztáztak, mikor ezt szóvá tettem, bár az én nagyapám is lágerban halt meg (csak a másik irányban és cirill betűs felirat alatt), és nem nagyon volt velem szemben mire hivatkozni a " kultúrpolitikai" vitában, miután két néger és egy zsidó az életre szóló példa előttem( Davis, Coltrane, Bartók). Ennek a belvárosi elitnek mi mindig is csak fogyasztónak és megrendelőnek kellünk, a világ és a "kultúra" sorsát majd elintézik egymás között. Szerintem ők csodálkoznának a legjobban, ha valaki tényleg elszámoltatná őket gaztetteikről, biztos, hogy a "demokrácia" elleni támadásnak vennék. Ezt a sántító, hazug "demokráciát"ezek a szemetek találták fel. Megcseszheted ezt az akadémista zenei közeget, hogy itt mindenki csak zeneileg publikálni akar, de mások zenéjét végighallgatni soha. Ezzel teremtették meg a "latin-európai elnyomás végleges alapjait", és az egymás iránti művészeti tisztelet itt ért véget . Nem sikk ma elismerni, ha valaki jobb zenész, inkább csináljuk ki, fúrjuk meg.
Az Üvegpest soha el nem mondhatta, amit akart, mert mesterségesen elvágták a széles közönségétől, és ez a lelkükön szárad. Történelmi bűn, mert elvette a zenéje édes fájdalmát az övéitől a hamis "zenei elit".
Az Üvegpest jelenséget akkor írták ki végleg a magyar kultúrából. Alig várják ma is, hogy kihaljon ez a nemzedék és örökre eltűnjön, ledegradálódjon minden, ami azt a kort idézi. A véleményformáló erő és a "megmondó"művészek ma is csak külföldi vackokat és kommunista öncenzúrában felhizlalt feldolgozásokat játszanak. A KISZ kultúrosokból lett a modern magyar kultúra nyugati típusú zenei elitje. Az ORI és Művház hiénákra ma is mi dolgozunk, mert itt élnek velünk "egy másik országban". A kiemelt "tisztes nyugdíjaikat" azért összetermeltetik velünk, nap mint nap, azóta is. Kölykeiknek ma is azt magyarázzák, hogy ők a szellemi örökösei a rendszernek és ez "jogilag" igazolható.
(Bátonyi György visszaemlékezései)
Nagy Feró levele, arról értesít, hogy műsorában leadja az egyik Üvegpest számot, és végül amibe belebukott a "garázs".
Egy eredeti "válogatás"kazetta 1989-ből
A PDF. fájlok MP3 formátumban tartalmazzák az összes zenét és borító képet. A borítóra kell klikkelni! A betöltés után ne felejtsd el menteni a számítógépeden a PDF formátumot! (SAVE file local computer).